Itt a nagy leleplezés: a nőknél és az úgynevezett értelmiségnél hódít a „woke”
A turkui egyetem kutatói hét közhelyet azonosítottak a „woke” emberekről.
A turkui egyetem kutatói hét közhelyet azonosítottak a „woke” emberekről.
Miként lehet a pszichológiai és pedagógiai kutatási eredményeket játékos formában a tanári hivatás, azon belül kiemelten a tehetségpszichológia szolgálatába állítani? Erre a kérdésre kíván választ adni egy magyar fejlesztésű szakmai beszélgetőkártya-sorozat.
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
A mérnöki tudás és a mesterséges intelligencia legjavát rakják bele Szaúd-Arábia presztízsvárosába; a 170 kilométer hosszú mesterséges városban egy Magyarországnyi lakos él és dolgozik majd.
A mesterséges intelligencia decemberben is bizonyíthatja rátermettségét. A karácsonyi ajándékötlet kapcsán is megállhatja a helyét.
A transzhumanizmus egyik prófétája, Ray Kurzweil szerint a mesterséges intelligencia már 2029-re meg fogja haladni az emberi intelligenciát, és ez még bőven csak a kezdet.
Kik és miért költöznek Magyarországra a 2020-as években? Ezt az izgalmas kérdést járja körül – elsősorban a Balaton déli partjának tendenciáit vizsgálva – magyar demográfusok és földrajzkutatók közös vizsgálata.
2004-ben közölték kutatók egy csupa izom német kisfiú leírását, akinek kivételes erejét jellemezte, hogy négy és fél éves korában háromkilós súlyzókat széttárt karokkal tudott tartani.
Milyen hatással van a képernyő-központú kultúra az agyunkra, és mit tehetünk azért, hogy a gyerekek ne veszítsék el a fantáziájukat? Susan Greenfield idegtudóssal beszélgettünk!
A gluténérzékenység az utóbbi évtizedekben világszerte népbetegség lett, a területet magyar tudósok is kutatják.
A kétszáz éve született Bereczki Mátéra emlékezünk. Gózon Ákos írása.
Több száz szakcikk, könyv, jogszabály került ki a tollából, meghatározó jogásza volt a 20. századi Magyarországnak: Nizsalovszky Endrére emlékezik szerzőnk.
Gazdagodott a Földabrosz, vagyis a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár digitális térképgyűjteménye.
Az elmúlt másfél évben a mesterséges intelligencia globális használata hatalmas lépésekkel menetelt előre – a mindennapi életben és a harctéren is.
Ez a valóság 2024-ben.
Egy több mint hatvanesztendős, magyar gyártmányú számítógépet próbálnak évek óta új életre kelteni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikus kutatói.
A Samsung pár napja mutatta be új, szilárdtest energiatároló technológiáját, amely akár 600 mérföldes hatótávot és 9 perces töltési időt biztosít, méghozzá 20 éves élettartammal. Ezek az energiatárolók rendkívüli energiasűrűséget érnek el, kétszeresét a jelenlegi lítiumionos rendszerekének. Ezek először a luxusmodellekben debütálhatnak.
Egy igazi reneszánsz ember volt, aki a magyar tudományosság hajnalán szentelte magát a közművelődésnek.
A nemváltás embertelen, agresszív beavatkozás, mely mögött ma már hatalmas üzleti érdekek állnak. Egy friss kötet a műtétet megbánókat is megszólaltatva bemutatja, hogy működik a transzipar nyugaton. Csak erős idegzetűeknek!